XXIII. Nemzetközi Energia és Innovációs Fórum

Nagy sikerrel zárult a XXIII. Nemzetközi Energia és Innovációs Fórum Visegrádon!

Az immár 23. alkalommal megrendezett szakmai fórum – régi nevén a Főenergetikusi Szeminárium – hatalmas siker volt 2016. február 17-19-én. 12 országból közel 120 résztvevő látogatta a rendezvényt és minden nap 10-12 diák is érkezett az esztergomi szakiskolákból illetve Párkányból (Szlovákiából) is érkeztek hozzánk.

Az energiaforradalom szempontjából a jövőben meghatározó szerepet betöltő Afrika 4 országgal képviseltette magát: Marokkó, Guinea, Bénin és Madagaszkár tisztelte meg a konferenciát diplomáciai és szakmai jelenlétével.

Köszönet illeti a kitűnő magyar és külföldi előadókat közöttük Dr. Kroó Norbert professzort a Magyar Tudományos Akadémiáról és Dr. Csernai László professzort a Bergeni Egyetemről (Norvégia) akik a tudomány és az energetika kapcsolatai mentén számos aktualitást elemeztek előadásaikban.

A fórum a teljes energetikai keresztmetszetben dolgozott, azaz nem maradt ki egyetlen energiafajta és ágazat sem a portfólióból. Így az atomenergia és a fúziós reaktorfejlesztés helyzete mellett a palagáz és a rendkívül alacsony villamosenergia-ár mögötti összefüggések, a villanyautó és az okos települések és innovációs megoldások egyaránt elemzésre kerültek a szakmai 3 nap alatt.

Idén először az önkormányzatok is nagyobb helyet kaptak: Nagypáli és Bolhás kiemelkedően jó gyakorlatát ismerhettük meg a megújuló energia és a fenntarthatóság összefüggésében.

A szakestély évek óta megszokott jó hangulatát idén afrikai táncosok és énekesek után a hastánc bemutató garantálta.

Nem maradtak ki a szakmai üzemlátogatások sem, hiszen a Suzuki autógyár és a Révkomáromi Távfűtőmű várta vendégeinket!

Köszönet illeti a szponzorainkat, az ETE-t és az Eszergomi Szervezetét valamint a rendezvényt szervező SUNWO Zrt. munkatársait a szervezés lebonyolításáért.

Előadók:

Dr. Aradszki András Energiaügyért felelős államtitkár, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Dr. Kroó Norbert elnöki tanácsadó, Magyar Tudományos Akadémia

Dr. Csernai László fizikus professzor, Bergeni Egyetem Norvégia

Tilesch Péter főosztályvezető, Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

Dr. Orbán Péter, Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége

Orbán Tibor műszaki vezérigazgató-helyettes, FŐTÁV Zrt.

Heves Gábor projektvezető, Regional Environmental Center

KSB Szivattyú és Armatúra Kft képviselője

Garantiqa Hitelgarancia Zrt. képviselője

Dr. Tímár Odett egyéni ügyvéd

Vicze Gábor elnök, Magyar Spin-off és Start-up Egyesület

Kun Szabolcs vezérigazgató, Arenim Technologies AB

Dr. Pacher Tibor csapatvezető, alapító, Puli Space Technologies Kft

Peredi Ágnes ACC, újságíró és business coach

Dr. Szabó György igazgató, Falcon Oil & Gas Co.

Miklós László igazgatósági tag, Fgsz Zrt.

Szilágyi Zsombor szakértő

Domanovszky Henrik elnök, Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület

Major Ferenc okleveles gépészmérnök, Gilbarco ACIS Kft.

Termoszerviz Kft. képviselője

Köcse Tibor polgármester, Nagypáli

Horváth Margit felügyeleti vezető – Állami Számvevőszék

Köcse Tibor polgármester, Nagypáli

Galba Mihály polgármester, Bolhás

Fodor László tanácsadó, ECONOMIZER SE

Stróbl Alajos rendszerirányítási főmérnök, PÖYRY Erőterv Zrt.

Bács Zalán igazgató Rosatom Central Europe Magyarország

Dr. Németh Ágoston kutató-fejlesztő mérnök, EcoSolifer Modulgyártó Kft.

Török Ádám egyetemi adjunktus, BME Közlekedésgazdasági Tanszék

Dr. Steier József a rendezvény házi gazdája, tulajdonos, Sunwo Zrt.