Sud-Sud Konferencia

 

Sikeresen lezajlott a Sud-Sud konferencia 2016. május 19-én, melynek aktualitását a magyar kormány „déli-nyitás” politikája és Afrika világgazdasági szerepének felértékelődése adta.

Témája az egyetemek szerepe a kapcsolatok fejlesztésében volt. A konferenciát a bénini Abomey-Calavy Egyetem (UAC) rektora vezette delegáció tiszteletére rendezte a Sunwo Zrt. a Magyar Afrika Társasággal és a HTCC-vel közösen.

A bénini díszvendégek 3 professzora is tartott előadást, melynek során bemutatták az egyetemet és a vízügyi hivatalt, valamint képviseltette magát a szegedi, a miskolci és egy budapesti egyetem is. Mika János úr, Kovács Kornél professzor úr, Márton László és Dr. Steier József úr Afrikához kapcsolódó előadásának is nagy sikere volt.

Külön öröm volt számunkra, hogy a követségek is megtisztelték konferenciánkat (Algéria, Szudán, Dél-Afrikai Köztársaság).

A konferencia végén a jelenlévők véleménye egyöntetű volt annak tekintetében, hogy ebben a témakörben rendezendő előadások hagyományait mindenképpen érdemes lenne a jövőben is folytatni, továbbfejleszteni.