ZÖLD SZAHARA
avagy
EGY PROJEKT AZ ÉLHETŐBB VILÁGÉRT
/1996-2011/
Írta: Dr. Steier József
AHU vezetőségi tagja
ETE-Esz Elnök
IEEPA szakértő
Bevezető
Amikor 1996-ban az Africa Vision 2020 című könyvem – és annak részeként – a Zöld Szahara fejezet írásába fogtam még nagyon más világot éltünk, bár a változások irányai már kezdtek körvonalazódni.
A Világot (értsd alatta a G8–akat) leginkább a globalizáció gyorsasága, az energiaválság elkerülése, a nagy és apró konfliktusok kezelése jellemezte, főként, ha egy élhetőbb világot szeretnénk az utódainkra hagyni.
Az USA és erős másodikként Japán uralta a világgazdaságot, Oroszország leépülőben volt, míg Kína az első komolyabb nemzetközi piacgazdasági lépéseknél tartott.
Fejlődéséből leginkább a különleges gazdasági övezetekben volt látható valami, de ez a legkevésbé sem vetítette előre azt a robbanást, ami napjainkra bekövetkezett.
Volt még egy sajátossága ennek az időszaknak. Egy-egy évet általában egy probléma, vagy annak túlsúlya jellemzett és csak nagyon ritkán fordultak elő komolyabb és tartós – a világgazdaságot fenyegető – anomáliák. Ha ilyenek felbukkantak, akkor a vezető államok és pénzintézeteik gyorsan megegyeztek és a gazdaságok fejlődhettek tovább.
Olyan érzése volt az embernek, hogy ez az állapot tartósan fennmaradhat (valljuk be a világ vezető politikusai is ezzel próbálkoztak) és senki sem gondolta komolyan, hogy a harmadik világ nyomorából – ráadásul rekord gyorsasággal – egy-, két-, esetleg több szuperhatalom születik és követel helyet a „nagyok” asztalánál.
Persze a legkirívóbb változás mégsem ez volt, hanem, hogy a korábban régiónként jelentkező problémák már világméretekben manifesztálódtak és eszkalálódtak, azaz egyszerre és csoportosan is megjelentek. A globalizálódott világ pedig olyan új sokkokkal szembesül nap mint nap, ami a hagyományos módszerekkel egyre kevésbé kezelhető.
A tartós munkanélküliség világszerte, vagy a globális klímaváltozás okozta sokkoló időjárási anomáliák, a tartósan magas üzemanyagárak, vagy a föld egyre nagyobb területét érintő elsivatagosodás mind olyan probléma, amivel a XXI. század elején már tartósan számolnunk kell, különösen akkor, ha egy élhetőbb világot szeretnénk az utódainkra hagyni.
Dr. Steier József
Köszönetnyilvánítás
Ezen könyv megszületése kapcsán szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik tudományos publikációikkal forrásmunkát biztosítottak munkámhoz, akik a személyes „brainstorming”-okon – akár csak kételyeikkel is – arra inspiráltak, hogy a lehetetlenre is keressek megoldást és nem utolsó sorban a média képviselőinek, akik időről –időre fórumot adtak, hogy az elkészült projektet bemutassam.
Személy szerint is hálás vagyok Oláh György professzornak, – Nobel díjasunknak – akinek a Metanol gazdaság című művében találtam a Zöld Szahara projektben is alkalmazható megoldást (sőt később talán az egész könyv applikálható a projekt óriási biomassza tömegére), Dr. Kroó Norbert professzornak, a Magyar Tudományos Akadémia volt alelnökének, az Európai Unió Tudományos tanácsa tagjának, észrevételeiért és bátorításáért. Dr. Jolánkai Márton és Pekli József professzoroknak a gödöllői Szent István Egyetemről, ahol az egyetemi tudományos tanácsban is megvitattuk a projektet, és akik személyes eredményeikkel is közvetve hozzájárultak, hogy a mű sokoldalú tudományos megtámasztást kapjon.
Hálás vagyok Xu HONGHUA professzornak a Kínai Tudományos Akadémia Megújuló Energiák Intézete alelnökének támogatásáért, személyes barátságáért.
Különösen sokat tett a mű hazai és nemzetközi megismertetéséért Dr. Balogh Sándor az Afrikai Magyar Egyesület (AHU) elnöke, akinek köszönhető, hogy az Afrika Summitok mellett a volt nigériai elnök Olusegun OBASANJO „Nagy Zöld Fal” programjával is szinergiákat találhattunk és a korábban önálló projektek integrációjával egy olyan méretű, komplex hatásmechanizmus bontakozik ki, amely a GLOBÁLIS KLIMASZABÁLYOZÁS egy alapvetően új, progresszív megoldását is megteremti.
Köszönetem fejezem ki a csádi miniszterelnöknek és a szenegáli parlament elnökének, akik fogadtak és meghallgattak, sőt a Nagy Zöld Fal esetében a kezdő lépéseket meg is tették.
Fontos volt munkámban, hogy olyan fórumokon kaptam prezentációs lehetőséget a projekt egyes fázisaiban, mint a 2010. évi Pekingi 3. Klíma Világfórum, vagy a bécsi Európai Unió – Afrika Energia Summit, illetve a magyar EU-s elnökség alatt idén májusban Budapesten megtartott ACP (Africa-Carib-Pacific) munkacsoportülés, ahol az afrikai és európai parlamenti szakképviselők biztosítottak támogatásukról.
A média segítsége különösen fontos volt számomra, hiszen a publikációk mellett (Afrika Füzetek) a folyamatos riportok sarkalltak arra, hogy a projekt komplex fejlődéséről, összetett hatásairól számot adjak, és egyre színesítsem azt a prezentációt, amivel a széles közönség is részese lehet e műnek, s reményeim szerint magának a megvalósulásnak.
Személy szerint a Gazdasági Rádió riportere Lakatos László, az ATV –ből Jaksity Kata és a Rádió Caféból Kembe Sorel segített sokat a projekt formálásában.
Végezetül hálás vagyok barátaimnak és családomnak, akik végtelen türelemmel és figyelemmel követték – e mű fejlődését, könyvvé érését.
Tisztelettel adózom e könyvvel szüleimnek, különösen néhai édesapámnak, akinek köszönhetően az afrikai kontinensen töltött évek alatt megismerhettem és megszerethettem Afrikát.
Úgy gondolom e könyv arról is szól, hogy talán ezzel a munkával leróhatom hálámat mindazért, amit e kontinens nyújtott nekem.
A szerző
ELŐSZÓ
A hatvanas években 5 évet töltöttem gyermekként Afrikában. Édesapám tanácsadóként dolgozott ott az új független Guinea és Magyarország közötti műszaki együttműködés keretében.
Beleszerettem Afrikába és azóta is megragadok minden lehetőséget, hogy újra kiutazhassak, azzal a reménnyel és vággyal, hogy kötelékeket alakítsak ki a kontinenssel. Bejártam a nagyját a világ ezen részének vagy üzleti, vagy turisztikai szempontból, és erős a késztetés bennem, hogy tehessek valamit Afrikáért.
1996-ban könyvet kezdtem írni „Africa–Vision 2020” címmel, amelyben azokat az izgató problémákat hangsúlyozom, amelyek várhatóan a 21. századot jellemezni fogják és megpróbálom kezelni őket az afrikai kontinens szerepének változásán keresztül. A könyv részeként megpróbáltam összegyűjteni a tudományos „kirakós játék ” darabjait és a technikai ismereteket a Csád-tó helyreállításához.
Most 2011-et írunk, és úgy tűnik, hogy a világ több hatalmas problémától szenved. Ezek az energiahiány, a megjósolható élelmezési krízis és végül, a lehetséges ivóvíz katasztrófa. Ezek a problémák túl súlyosak egy fényes jövőhöz. Ugye egyetértenek velem?
A politikusok úgy hiszik, a klímaváltozásról tartott konferenciák eredményt hozhatnak komoly világméretű akciók nélkül.
Mindemellett az átlagember MA szeretne egy jobb világot!
Van-e valamilyen távoli esély arra, hogy a problémákra egyáltalán megoldást találjunk? Hiszem, hogy VAN! Csak tartsanak velem és álmodjunk együtt egy hihetetlen projektről:
A ZÖLD SZAHARÁRÓL.
Elismerem, hogy ez nagyon nehéz, ha nem teljesen lehetetlen, elképzelni amint a világ legnagyobb sivatagja újra kivirágozhat!
Jöjjenek és álmodjanak velem, adjunk egy esélyt az Emberiségnek, hogy kapjanak valami megoldást ezekre az összetett problémákra. Ne feledjék, olyan megoldásra van szükség, amely politikailag semleges, gazdaságilag életképes és végül nem akadályozza meg az óriási multinacionális cégek gyarapodását. Ezzel szemben, barátaim, mindenkinek biztosítja az új munkahelyek, nagyobb piac és egy fenntartható jövő lehetőségét.
Túl sok ez, vagy csak paradoxon?
Ha ezt az ötletet az afrikai valóságtól elválasztva kezdtem volna el, az kellene mondanom: „Igen, ez lehetetlen.”
Hogy ha egy pillantást vetne a Csád-tó műhold felvételére, amit a National Geography készített, sokk érné. Hogy ha nem teszünk gyorsan valamit, a tó végül el fog tűnni és a Szahara tovább fog terjeszkedni dél felé, sokkal, nagyobb lendülettel!
Ezért kifejlesztettem egy futurisztikus ötletet, amellyel helyreállítanám a tó állapotát. Ezzel párhuzamosan a projekt ökológiai hatása néhány pozitív mellékterméket állít elő, amik épp oly fontosak – ha nem fontosabbak – mint a fő cél. Megújuló energia, hatalmas mennyiségű oxigén és a klíma kérdés van az első helyen, de pozitív hatással bír a mezőgazdasági termelésre, az emberiség élelmezésére is.
Bárhogy is, legyen nyitott erős képzelőerővel, úgy mit Jules Verne egy évszázaddal ezelőtt, amikor megálmodta a tengeralattjáróját és később az űrutazást a Holdra!
Fogjunk most neki együtt!
Kedves Olvasó!
Ha azt hiszi, hogy ez a könyv szigorúan csak elképzelés, téved. Izgalmas technikai megoldásokon és ezek lehetséges továbbfejlesztésén alapszik és „kirakós játékként” egyfajta szintézisként jött létre. Mégis további modellezés és rengeteg úttörő munka áll előttünk ahhoz, hogy valósággá válhasson.
Ha így lesz, meg fogja változtatni a Világot!
1. fejezet
Az Emberiség legfontosabb kihívásai
Az utóbbi évtizedekben a világ különböző országai komoly, de nem elégséges erőfeszítéseket tettek a fenti kérdések megoldására.
Azonban ezek a feladatok úgy viselkednek, mint a hétfejű sárkány. Megoldasz egyet és előjön egy új, vagy még jobban elmerülsz a következőben.
Ezt a jelenséget vizsgálva két fő problémát találtam, amik bonyolítják az átfogó megoldást:
- tiltó intézkedések és további szankciók a fejlődő országokban
- eltérő érdekek és erőforrások a gazdag és szegény országokban
Van-e valami közös, ami egyesítheti a világot, a világ vezetőit, hogy globális megoldást találjanak?
2009-ig nem hittem, hogy találhatunk ilyet, még a 9/11-es terrorcselekmény is megosztotta a társadalmat.
De láss csodát! A 2009-es koppenhágai Klíma Csúcs motorizálta és egyesítette a világot. Majdnem minden politikai erő elismerte, hogy egy globális klímaváltozás elpusztítaná Bolygónkat, és magas beosztású politikusok, tudósok, környezetvédők és újságírók csatlakoztak, hogy pótolják a Kyoto-i egyezményt.
Alaposan átolvasva ezt a könyvet meg fogják érteni, hogy a Zöld Szaharával ugyanezt érhetjük el, mert megvalósítjuk a közös érdeket- a klímaváltozás mérséklése- és a bolygónk megmentése céljából.
Nagy különbség van a két megközelítésben. A Zöld Szahara projekt – először a történelemben – progresszív és összetett (komplex) megoldást nyújt a világ kihívásaira!
A progresszív azt jelenti, hogy több pozitív hatást eredményez, mint ami elég a hőmérséklet emelkedésének minimalizálásához. (Kevesebb, mint 2 Celsiuson tartaná), miközben a fejlődő nemzetek CO2 gáz kibocsátását nem korlátozná.
Az összetettség azt jelenti, hogy megcélozza, mérsékli és/vagy megoldja a világ komoly problémáit, többek között a munkanélküliség csökkentését, a megújuló energia, élelmiszer-, és biomassza termelést és újra erdősíti a Szaharát!
Lássuk a megvalósítási folyamathoz szükséges integrált eszközöket és kombinált lépéseket.
2. fejezet
Gőzfelhő a sivatag felett?
Már az energiatermelő szélturbiák (EGW – Energy Generating Windturbine) első európai felfutása idején angol tudósok -hatalmas szárnyakkal – óriás szélturbinát terveztek a tengerpartokra (off-shore). (Lásd a képet alább.)
Tervezte a Grimshaw Architects (Egyesült Királyság) a Windpower Ltd. közreműködésével
A SUNWO – egy magyar stratégiai energia technológiákat fejlesztő és szolgáltató Zrt. – javasolta a Grimshaw és Windpower cégeknek, hogy a rendkívül magasan fejlett szélturbinájukat szereljék fel mikro-öntözőrendszerrel, így használva az EGW-ket közvetlen öntözésre (szárazföldön) és a tengervíz elpárologtatására a part mentén.
Ezelőtt a formabontó újítás előtt, az öntözés nagymértékben indirekt volt (gyakran a rotorból mechanikus átadással) egy pumpa segítségével.
Most ez könnyebbé és közvetlenné vált az öntözőrendszerrel a szárnyak hegyén. A víz a hajszálvékony csövekben érkezik a szárnyhegyre és a fúvókákon keresztül vízfelhőt képez.
Ha azt gondolják, hogy ez csak az öntözés céljára lenne hasznos, tévednek!
Az EGW-k folyamatos problémája volt a szélerő (sebesség) stabilizációja, mert különben erős szélben a szélturbinát teljesen le kellett állítani.
Tehát az öntözőrendszerrel az EGW „két legyet ütött egy csapásra”, először is megújuló elektromos áramot termel, másodszor a kapacitásának egy részével – vagy csak a többlettel – öntözi a környéket.
Ez az óceán partján is működik?
Valószínűleg igen. Dánia, Németország, Anglia és Hollandia, akik a vezető országok az EGW-k használatában, elkezdték őket a tengerbe telepíteni.
Kis hozzáigazítással ezek az EGW-k extra páratartalmat generálnak Afrika partjainál is, miközben rugalmasan megosztják a beépített kapacitásukat a zöld energia előállítással. Az alábbi kép erre vonatkozik:
Azt mondanák, rendben! Akkor nem lesz sós a felhő a tengerparton? Vegyük figyelembe a trópusi környezetet a magas hőmérséklettel, a növelt párolgást és a folyamatos passzát szélet.
Ha a rózsák elég finom (apró) buborékot képeznek, akkor azok azonnal elpárolognak a meleg környezetben, ivóvíz formájában és otthagyják a sót a tengerben vagy a part közelében.
Természetesen ez a megoldás is rengeteg problémát szülhet. A gőz az ég felé emelkedik a forróságban (meleg környezet) és felhőként fog mozogni a passzát széllel, vagy kicsapódik éjszakánként a hegyekben.
A trópusi környezet lehetséges túltelítése előállíthat, és elő is állít egy páratöbbletet, amely meghaladja a párolgás átlagos mértékét a nap különböző szakaszaiban és ezt a (valószínűleg enyhén sós) felhőt könnyen beszippanthatja a zöld erdő által létrehozott depresszió, vagy vákuum-csatornát létrehozva az kelet felé tereli a Csád-tóhoz. A só hő-akkumulátorok létrehozása és a környékbeli sivatagi völgyek feltöltése (tengervízzel) az Energiatermelő Kémények (EGC-k) sorához közel még több párolgást fog eredményezni és gyorsítja a terület zöld környezetté alakulását.
A siker kulcsa a felhők terelése a tengertől a tó felé a meglévő tornyok (EGC-k) energia potenciájának fenntartásával és ellentétesen a nap járásával. A só hő-akkumulátorok nélkül az első EGC-k az optimális teljesítményt körülbelül reggel 9 órára érnék el Csádban és kelet felé, ahogy a bolygó fordul, a többi EGC az Atlanti-óceán felé szabályos időközökként követik azokat.
A tárolt hővel az EGC-ket majdnem egész éjszaka tudjuk használni. Így a párafelhőkre gyakorolt folyamatos vákuum mellett rengeteg elektromos áramunk lesz értékesítésre, vagy a környékbeli tornyok mozgásban tartására egyszerű lég-pumpaként (ideiglenesen, néhány órára) napsütés nélkül is!
Kicsapathatjuk a párát a környékbeli hegyekben és mesterséges csatornákba vezethetjük, vagy közvetlenül öntözésre is használhatjuk a sivatagban.
A megoldás európai tudósoktól származik, akik a világ legszárazabb sivataga – az Atacama (Chile) – magashegységének Obszervatóriumában dolgoznak. Felfedezték, hogy a napi pára lehet az ivóvíz egyik forrása, mivel kicsapódik az acél harangon reggelre.
The Watercone® – watercone.com
A terméketlen hegyi területet acél kúpokkal lefedve jelentős mennyiségű ivóvizet gyűjtöttek össze, ami újjáélesztett egy környékbeli kis indián várost.
Az Atlas hegység és a Hoggar csúcsai a Szahara szívében szintén nagy mennyiségű ivóvizet kondenzálhatnak.
3. fejezet
Hőtárolás só-medencékben,
akkumulátorok a sivatagban
Jól ismert tény, hogy a sónak jó hőtároló képessége van. Ezt a jelenséget már évszázadok óta használják emberi gyógyászatban, és újra felfedezték a megújuló energiáknál az elmúlt 20 évben. Izraeli tudósok folytattak több éves kísérletet a Negev Sivatagban, napenergia tárolására, gőz előállítása céljából.
Bár a hatékonysága alacsony volt, a só hő- akkumulátorként való használatának elve éppen elég hasznos a mi Zöld Szahara projektünkhöz.
Csád és a Nyugat-Szahara között 2 órányi a távolság. Így amikor a nap feljön a Csád-tónál és az első EGC elkezdi működését, még mindig nincs rendelkezésre álló pára Nyugaton. Pont ellenkező ez a nap nyugtánál. Így amikor a pára termelődés a leghatékonyabb a nyugati parton késő délután, keleten már megszűntethetik működésüket az EGC-k a naptükrökre eső kisebb erejű sugárzás miatt. Figyelembe véve, hogy a nap reggel 7 óra körül kel és este 7 körül nyugszik, 4 órát vagy 30%-ot veszíthetünk el a rendszer kapacitásából.
Van-e akkor valamilyen módja a hatékonyság növelésének?
Nagyon jól megoldhatjuk ezt az EGC-k közé épített 1 km hosszú, néhány száz méter széles és több mint 5 m mély sós tavakkal. Ily módon a felhalmozott sóban tárolt hő átadható az EGC-knek a kéményekben alatt elhelyezett hőcserélőkön keresztül.
Ezzel a levegő felfelé áramlása fenntartható és a vákuum pedig akár 12 órán át fennmarad.
A sós tavaknak más mellékhatásai lehetnek. A tavak segíthetnek stabilizálni a Sivatag mozgását a homokviharok lelassításával.
A nyugati parton a szélturbinák (újra) indulnak reggel 5 órakor, hogy párafelhőket állítsanak elő és kezdjenek szállítani a sivatag felé, mire az első EGC működésbe lép Csádban. Másrészről, amikor a nap lemegy késő délután az Óceánnál az EGC –k folytatják működésüket a sós tó hőcserélőinek köszönhetően, fenntartva a vákuum csatornát további órákra.
Az EGC-k között egy kilométer hosszú sótömböt alakítanánk ki, belesüllyesztett hőcserélővel, amit a szilárd só masszán helyezünk el. A naponta összegyűjtött szoláris hő működtetni tudná az EGC-ket napnyugtától napkeltéig.
Várjunk csak egy percet! Szállít-e bárki sót a Szaharába?
Hasznosítsuk a természetet a probléma megoldására!
A természet segíthet nekünk egy párhuzamos tenger víz csatorna megépítésével EGC sávval és építési úttal. A csatorna – multifunkcionalitásával – segíthetne építési anyagok helyszínre szállításában uszályokkal és állandó tengervíz-szállítással a medencékbe, amiket a tornyok között építünk. A nap közbeni magas párolgásnak köszönhetően a só-tömbök szinkronikusan kell, hogy alakuljanak az építkezési folyamattal együtt. A víz folyamatos párolgása a csatornából mikro-klímát fog kialakítani a csatorna közelében és természetesen mérsékli a magas nyomás zóna paramétereit a sivatagban.
Emellett van-e elég nedvesség a száraz Szaharában?
Nem, természetesen nincs! Fedezzük hát fel, hogyan generálhatjuk a szükséges nedvességet?
4. fejezet
Miért építünk kéményeket a sivatagba?
Pár évvel korábban amerikai és ausztrál tudósok elkezdtek egy kéményt építeni az ausztráliai sivatagba, az ausztrál kormány anyagi támogatásával.
Tesztelték az úgynevezett “kémény-hatást”. Ahogy a legtöbben tanultuk gyermekkorunkban, ha papír propellereket rakunk a radiátor fölé, a felszálló meleg levegő pörgetni fogja őket.
Tervezte az EnviroMission
Néhány évtizede amerikai és spanyol tudósok hatalmas tükrök ezreit helyezték el a sivatagban, hogy visszaverjék a nap hőjét egy bojlerre, hogy gőzt generáljanak energia előállítására.
A két megoldást ötvözve, ahogy az ausztrálok tették, a hőt a tükrökből közvetlenül a hatalmas fekete kéményre fókuszálják, hogy felerősítsék a felfelé áramló levegőt, ezzel képesek vagyunk egy generátort készíteni, ami napkeltétől napnyugtáig működik, megújuló elektromosságot előállítva. Ez így eléggé rendben van, de menjük egy kicsit tovább!
Légáramlatot előállítva a kéményben, vákuumot fog képezni az alján és ugyanabban az időben, valamiféle túlnyomást a tetején. Ezért van az, hogy a füst elhagyja a kályhánkat, miután felfűtötte a házunkat.
Ezért, ha a nagy ausztrál energiát generáló kémény (EGC – Energy Generating Chimney) egy völgyben állva összegyűjt elég napenergiát az ezernyi tükörből, amit mellé helyeztek el, úgy az EGC jelentős nyomáscsökkenést (vákuumot) fog előállítani az alján.
Következésképpen, ha több, mint egy EGC-t állítunk egymáshoz közel, és ha összekapcsoljuk a vákuum-hatást egy „vákuum-csatorna” formájában, akkor elvárhatjuk, hogy elég energiát gyűjtsön össze ahhoz, hogy kiszívja és elszállítsa az elég nehéz nedves anyagot a kívánt területre.
Ez azt jelenti, hogy a nedvesség bármilyen kívánt területre vezethető?
Elméletileg, IGEN!
Ha ezért az EGC-ket a kelő nappal helyezzük el Csádban és tovább vinnénk Mali, Mauritania és Marokkó irányába egészen az Atlanti-óceánig, akkor a növekvő vákuum elviszi a nedvességet keletre. Igen, de mi történik napnyugta után, amikor a vákuum eltűnik, és a Természet újrateremti a magasnyomású zónát következő reggelre.
Fenn kellene tartanunk az EGC generálta vákuumot az éjszaka folyamán is, ameddig csak lehetséges! De hogy tudjuk ezt megtenni, amikor a hőmérséklet nulla alá esik a sivatagban sötétedés után.
A választ valószínűleg – igen – a só adja meg. Só alapú energiatároló rendszer használhatunk, ahogy azt a híres könyvben „Metanol gazdaság”-ban a Nobel-díjas Oláh György említi.
5. fejezet
Közvetlen biodiesel és biomassza előállítás a „zöld négyzetekből”
Hála a nedvességnek, amit a vákuum csatorna hozott létre a projekt keretében gazdag növényzet jelent meg spontán módon De a legelejéről kezdve – az Atlanti-óceán partjaitól indulva – egy irányított mezőgazdaság vált a szisztematikus munka részévé, ami magába foglalja a legmodernebb fejlesztéseket vagy szabadalmaztatott módszereket.
Így tehát, a munkálatok hivatalos fővárosának mindkét oldalán – nagyjából egyenlő távolságra Dakartól (Szenegál) és Nuacshottól (Mauritánia) – a tengerparton megkezdődött a „négyzetek” kialakítása.
Az 5X5 km nagyságú Négyzeteknek azonos rendszerük van. A környéke – minden oldalról – nagy és sok méter széles elefántkaktusz sorokkal védett, melyek lelassítják és meggátolják a sivatag bejutását a területre.
Azonban az elefánt kaktusz a homok elleni természetes védelem mellett nagyon hasznos termék lett. Egy fiatal magyar házaspár tapasztalta meg mexikói munkájuk során, hogy hogyan tudnak ételt előállítani a kaktusz leveléből, lekvárt és likőrt a virágából és bio trágyát (humuszt) a maradékból.
Így az első védelmi vonal elkészült, melyet egy km szélességű JATROPHA fasor követ.
A Jatropha olajfaként vált népszerűvé a magas olajárak közepette a nagy kihasználatlan területekkel rendelkező, de szegény trópusi vagy mediterrán országokban. A fa – melynek magja mérgező – hektáronként 5 fős család részére teremt folyamatos munkát kiváló minőségű motorolajat előállítva.
Bár a Jattropha ültetvény telepítése kezdetben egyáltalán nem volt egyszerű. A Jattropha ültetvényhez csepegtető öntözés is szükséges lenne, valamint magas ellenállás az extrém forrósággal szemben, ami a kezdetekkor még egyáltalán nem volt jelen.
A SZITE (Gödöllő) professzorai megoldották a problémát. A Jattropha faiskolában, amit Gödöllőn hoztak létre, bemutatták a szabadalmaztatott BACTOFIL baktériumszaporító terméket, ami megháromszorozza a növények gyökértömegét, és egyben erősíti a stressz tűrő képességüket. Az eredmény meglepő volt még a tudósok számára is – nem csak az ellenállás, de a fák produktivitása is nőtt, több mint 30 %-kal.
A négyzeteken belül párhuzamosan elkezdték a gabonatermesztést. Természetesen a BACTOFIL használata jelentősen csökkentette a műtrágya szükségletet (a BACTOFIL baktérium a növény nitrogén szükségletének 60 %-át a levegőből képes kinyerni), de a foszfát még mindig hiányzott a három ciklusos előállításhoz.
Marokkó ismét jött a segítséggel.
Az áram exportjához és az értékesítéshez hálózat kezdett épülni. Egy (440 KV) távvezeték indult dél felé (Dakar és a Guineai-öböl) a második (1000 KV) Marokkó felé – Nuakshoton át – Európába . Marokkó – hála a jelentős mennyiségű villamos energiának – felajánlotta, hogy fejleszti nyugat-szaharai műtrágya üzemét az elektromosságért cserében , sőt hogy megfordítja és felfejleszti azt a hálózatot, amely jelenleg északról látja el a gyárat .
Ezzel egy 440 KV-os vezetéket hoztak létre a megújuló energia értékesítéséhez, amely lehetővé tette az energiakapacitás cseréjét Dél és Észak között.
6. fejezet
A projekt szerkezeti megközelítése
Ahhoz, hogy ezt az – a Kínai Nagy Fal után a második legnagyobb – életfontosságú gazdasági projektet az emberiség történelmében megvalósíthassuk, alapvetően fontos integrálni az afrikai országok politikai és gazdasági érdekeit egymással és a projektben résztvevő cégekkel. Már a legelején el kell kerülni a rekolonia-lizáció vádjait. Sőt teljes körű gazdasági háttér (vagy támogatás) nélkül a projekt előbb vagy utóbb elhalna.
Fantasztikus (vagy kedvező?) helyzetünk van ezen a területen. Az olyan országok, mint Csád, Líbia és Nigéria mind nagyon gazdagok olajdollárokban, és ugyanakkor együtt dolgoznak a Világ Bankkal.
Líbiának rengeteg tapasztalata van a sivatag leigázásában. Ők csinálták az első hatalmas infrastrukturális projektet Afrikában, a Nagy Ember Alkotta Projektet a ’80-as években, amikor is vizet vezettek a Szahara szívéből a tengerparti fővárosba, Benghaziba.
Kína már évtizedek óta elkötelezte magát a hatalmas infrastrukturális építkezések mellett.
Másrészről az ENSZ szervezeteinek, mint az UNIDO (Ipari Fejlesztésért Felelős Szerv) és a FAO (Élelmezésért és Mezőgazdaságért Felelős Szerv) vannak szakemberei, akik koordinálják a tudományos megközelítéseket.
Az EU már régóta finanszíroz különböző megújuló programokat Afrikában és nemrégiben fogadott el egy hosszú távra szóló új Afrika–politikát. Ezeknek a tényeknek köszönhetően mind a Kanári-szigetek mind Marokkó – amelyek fontos tapasztalatokat gyűjtöttek a szélturbinákkal és a megújulókkal kapcsolatban – kiszélesítették stratégiájukat.
Nyilvánvalóvá vált, hogy az EU lehet a legnagyobb piaca a megújuló energiáknak, a bio-etanol és diesel, valamint a CO2 kvótának, mint a Zöld Sahara projekt fő termékeinek.
Kína és India is bizonyára üdvözölné a tervet, főként az élelmiszer termelés vonatkozásában, hiszen a termelt gabona és búza megoldaná az éhínséget az egyes régióikban. Munkaerővel is tudnák támogatni a projekt megvalósulását, hiszen mindkét országnak nagy tapasztalata van afrikai infrastruktúra építésében.
Mi a helyzet az USA-val?
Először is a beérkező új Adminisztráció – reményeink szerint – újra fogja formálni az afrika-politikáját és több figyelmet fog Afrikának szentelni. Nem azért, mert preferálják, hanem mert ez a gazdaságukhoz életbevágóan szükséges. Az egyik oldalról a technológiai export a másikon a gabona szükséglet az amerikai bió-üzemanyag programhoz nagy lehetőséget biztosít a hagyományos amerikai export-import szegmens szélesítéséhez.
Ezeknek a motivációknak, érdekeknek, tapasztalatoknak az integrációja és kiterjesztése egy szilárd és jól működő alapot hoz létre az Zöld Szahara projekthez.
A Zöld Szahara Projektben (GSP) – dél-mauritániai központtal – két éven belül megkezdődhet a legnagyobb mezőgazdasági-öko-ipari vállalkozás.
7.fejezet
A Zöld Szahara Projekt gazdasági aspektusai
Az 5 MW-os szélturbinák ára körülbelül egy millió dollár darabonként, de a hatékonyabb előállítás komolyan csökkentheti az árát. Az új kínai-amerikai találmány a mágnesen levitációval megháromszorozza a szélturbinák hatékonyságát és/vagy forgásra késztetik még olyan alacsony szélsebességnél is, mint a 1.3 m/sec.
A Zöld Sahara project által generált új ipar világszerte munkahelyeket fog teremteni beleértve nagyszámú beszállítót is.
A napkémény (EGC) még drágább, mint a szélturbina, de magasabb áramtermelő kapacitással bír. 50 MW körülbelül 100 millió USA dollárba kerül, és erre még jönnek a tükrök, hőcserélők és az infrastrukturális munka.
A kémények hatásfokának növelésére használhatjuk a poszt-szovjet tudósok áramlás és örvénytani felfedezéseit, ismereteit.
Mauritánia területén kezdhetnénk a munkát a szélturbinák párolgás-szaturációs tesztelésével és az elektromosság helyi értékesítésével. Ez szinte azonnal megoldaná az part menti afrikai fővárosoknak az áramkimaradások problémáit, amelyek manapság katasztrofális helyzetben vannak, megölik az ipart és megnehezítik a városiak életét.
Később egy 1000 KV-os hálózat vagy egy még kifinomultabb szupravezető-folyosó szelhetné át Gibraltárt és szállíthatná a felesleget az EU-ba.
2020-ra egy speciális lézer-sugárral támogatott energia teleszkópot munkába állítva energiát szállíthatunk akár Ázsiába és Amerika felé is. Ez 24 órán keresztül lehetővé teszi, hogy folyamatosan csúcsidőben értékesítsünk energiát és megemelné a Zöld Szahara Projekt bevételi mérlegét. Akkorra már az egész világ hasznot húzhat a projektből.
Egy 10 éves tervben, az én becslésem szerint, 1000 szélturbina és körülbelül 2000 kémény működhetne 2000 km-es szakaszon. Az építkezés valószínűleg millióknak biztosítana munkát (úttörők) utak, csatornák és a kapcsolódó infrastruktúra megépítésével. Amikor a munka kész ezek az emberek lehetnénk a sivatag telepesei, hiszen a mezőgazdaság és a fenntartás nem nélkülözheti a folyamatos jelenlétet.
Különben a természet könnyen visszakövetelheti magát a projektet is.
Az építkezés természetbarát, hiszen elektromos markolók fogják ásni a csatornát, és bio-diesel kamionok fogják szállítani az építkezés anyagait, és CO2-t elnyelő cement gyárak fogják biztosítani az építéshez szükséges anyagot.
A Zöld Szahara Projekt emberi aspektusa is fundamentális! Eddig sem az USA, sem az EU nem oldotta meg az öregedő népesség problémáját, bár ők még a saját szakmájukban dolgozhatnának 10—15 évig. A józan ész azt mondatja velünk, hogy Afrikában praktikus olyan munkát ajánlani, amit már 20-30 éve végeznek, ahelyett hogy a munkanélküliséget támogassuk.
Afrika és Ázsia hasznot húzhat más aspektusból is. Fiatal népességük van, akik könnyen alkalmazkodnak a legkifinomultabb technológiához és a Zöld Szahara Projekt megoldásához, mint telepesek segíthetik Afrikának elérni a világban az őt megillető helyet.
A megaprojekt körülbelül 200 milliárd amerikai dollárba kerülne (kevesebbe, mint az iraki háború egy év alatt) és ez körülbelül 105.000 MW értékesíthető megújuló energiakapacitást hoz létre. Az öntözés segítené a mezőgazdaságot, hogy több millió tonnányi búzát és gabonát termeljen, nagy mennyiségű bio-masszát állítson elő és, mint melléktermék a sivatag revitalizációja segíti az ipari világ CO2 elnyelését.
Egyértelmű, hogy a projektnek pozitív mérlege lenne az egész világ számára.
A legpozitívabb aspektusa mégis a Zöld Szahara Projektnek a KLÍMAVÁL-TOZÁST MÉRSÉKLŐ HATÁSA, ami túlmutat minden értékelhetőn.
A Szahara fölötti felhők és a kialakuló nagy zöld felület lelassítja, vagy meg is állíthatja a Föld túlmelegedését!
Mikor ez megtörténik, az emberiség nyer valamit – egy élhetőbb világot magunk és gyermekeink részére!
Dr. Steier József
Budapest, 2011. augusztus 8.